Többet ilyen utam úgysem lesz már. A Zengő 2009. január 17-én

Tegnapi bejegyzésemben felidéződött a 2009. januári téli utam szépsége. Most ismét elővettem ezeket a régebbi képeket, és feltettem ebbe a blogba is néhányat.

Akkor így foglaltam össze az út lényegét: 2009. január 17-én dél körül Hosszúhetény  Tiszoszél nevű völgyéből indulva,  ragyogó napsütésben felkapaszkodtunk a Zengő nyugati nyergére. 450 m felett a fákat vastag zúzmara fedte, 600m-től pedig 5-10 cm-es hó is volt.  A Zengőről egy fiatal bükkösön keresztül, nehezen járható csúszós úton leereszkedtünk  a Paraszik-tető oldalában lévő ősbükköshöz. Korábban itt a püspökszentlászlóiak fás legelője volt, de a jó pár évtizede felhagyott legeltetés után a terület beerdősült.  Több mint egy tucat öreg bükk jó erőben dacol itt a fiatal csenevészekkel, de a terület matuzsáleme már derékba tört, egy-két másikról is fányi ágak zuhantak már a földre. Lassan ereszkedve lefelé, a hét eleji ónos esők zónájába érkezve, ködfoszlányok közt, nehézkesen botorkálva érkeztünk le a völgybe, a Hetényt Szentlászlóval összekötő úthoz.Innen mentünk vissza Tiszoszélbe.

Tiszoszél. Érdemes a képekre kattintva azokat nagyban is megnézni.

Zúzmarás fák

Fiatalabb bükkös.

Tovább a bükkösben.

Egy tarvágás szélén.

Itt már kis hó is van.

Gazsi, útitársam.

Tipikus.

Tipikus ez is.

Az ősbükkös fái közt.

Azóta a terület egészen másként néz ki. Rengeteg nagy bükk  tönkrement, a területet is kitisztították, ami azóta felbozótosodott.

Tipikus.

Bükk 1.

Bükk 2.

Felszakadó ködgomolyag.

A bükkös széle.

Visszapillantás a Zengőre.

Az erdő széle.

Gazsi 2.

Lefelé ereszkedve ismét átmegyünk egy ködfoszlányon.

Lassan kiérünk a ködből, és elérjük az utat.

A Tiszoszél másnap reggel.