2014. május 31., szombat

Mi újság Gemencben?

Körbenéztem, mi újság a Gemencben

Yvette,  a szürke ciklon feltöltötte a fokokat. Megjelentek a szúnyogok is, de nincs még vészhelyzet, rövid ujjú pólóban járható az erdő. 

Megellettek a disznók, növekednek a kicsik

Van utánpótlás

Yvette, a szürke ciklon után maradt egy-két bedőlt vagy megroppant fa

A Gemenc észak felén idegenforgalmi vákuum van már régóta, mióta Bárányfok külföldi tulaja nem jutott dűlőre a nemzeti parkkal. Aztán a nemzeti park taplósi fejlesztései is elsorvadtak. A Szarvas -csárda, az egykori pártüdülő "romjait"ugyan néhány éve megkapta a nemzeti park, de azóta sem tudott vele mit kezdeni, pályázatai sikertelenek lettek. Úgyhogy most már jó ideje nagy a pangás errefelé. Erre unt rá a Gemenc Zrt. , és miközben a pörbölyi központ környékén is zajlanak a fejlesztések, Keselyűsben is nekilendültek. A kisvasút mellett, a parkoló szélén egy fogadóépület készül. A tervek szerint itt jegypénztára és váróterme lesz a kisvasútnak, egy kisebb büfé és ajándékbolt mellett. Így rendszeresebbé lesznek majd a kisvonatok is erre. Már most is hétvégenként négy vonat indul innét a Dunapart, illetve Pörböly felé. A keselyűsi fejlesztések kiegészülnek azzal is, hogy a kedvenc helyemre, a Sárosra madárvárta épül. A tervek szerint augusztus 20.-ra készül el itt minden.

A sárosi madárvártának egyelőre nincs nyoma. Nem meglepő módon szürke gémekkel találkoztam

Valami gólyaorr-féle

szokásos

Bagatell

Nem egy szürke gémet fotóztam többször,  hanem a Sáros-Holt-Sió-Hátfői-kobolya vidék tele van ezekkel

Nász

2014. május 27., kedd

Egy osztálykirándulás képei 9.A Baradla

A Baradla kihagyhatatlan 
Ma körülbelül 130 ezer látogatója van évente. 
Fele annyi, mint az 1970-es évek közepén.
A Csillagvizsgáló, a legnagyobb cseppkőoszlop
A látogatottság visszaesése a rendszerváltással vette kezdetét, de szerencsére napjainkban már megállt. 
A pisai ferde torony
Az Óriások-terme. Középen van egy lépcsősor a méretek összevetésére
Az Óriások-terme
Az Alsó-barlang kifolyója
A Tengerszem
A Tengerszem mesterséges vízesése

Egy osztálykirándulás képei 8. A jósvafői Vörös-tó

A Vörös-tó egy tipikus töbörtó

Kék légivadászok násza  a gazdag élővilágú tóban

Laposhasú acsa

Tollak

Kis tavibéka

Brekegés közben

A tó a medve-sziklák felöl

Egy osztálykirándulás képei 7.: Szelcepuszta

Útban Szelcepuszta felé, buszablakon keresztül készült felvétel

Madársisakból van bőven ezen a vidéken, de nem olyan szépek, mint a mecsekiek.

Galagonyalepke is rengeteg van a környéken

Békésen legel a ménes

Reggeli

Este a tűz mellett

Tekintélyes öreg tölgy

Szelcepusztán Horthy Miklós vadászkastélya  állt. A kormányzó vadászszenvedélye ezen a vidéken vetett véget az egyetlen lengyelek lakta magyar falunak.  A Horthy-kastély helyén ma is egy kastélynak nevezett vadászház áll. Mi természetesen nem itt szálltunk meg, hanem a  közelben álló turistaszállóban, ami egy igen jó és olcsó  hely

Berki rózsa sem nő mifelénk

A Borz-tanösvényt nehéz már végigjárni,mert elnyelte az erdő. Az elején egy borzvár.

Panorámakép a Szelcei-völgyről. Kevés szebb és nyugodtabb hely  van az országban, mint ez a vidék.

Menekül egy barázdabillegető. Nálunk ritka madár ez, errefelé közönségesebb, mint a veréb.

Tekintélyes, minden bizonnyal listás vadkörte.

Egy kettős mezei juhar is ráférne a lista aljára

Dámvadak

Ritkább, fehér színváltozatban

A "római út" Szelcepusztán. Meglepő, de a vadászkastély mellől egy archaikus jellegű kövezett út vezet az erdőbe. Talán ezt is a kormányzó készítette, de lehet, hogy korábbi. Régen nem volt ez a vidék olyan perifériális helyzetű, mint manapság, fontos utak haladtak is keresztül.

2014. május 26., hétfő

Egy osztálykirándulás képei 6. A szádelői szurdokban

A szurdok bejárata

A völgy mélyéről ritkán látni a sziklahasadék tetejét

A Cukorsüveg sziklája

A lombok közt

A völgyet kitölti a vízzubogás hangja 

Osztálykép a völgy alján

Visszafelé a völgyben. Egy sokkal teljesebb túrát lásd itt.