2014. november 4., kedd

Néhány szekszárdi fa

Három tiszafa áll  a méltán nagyra becsült megyeházánk udvarán. Ezek ültetési időpontját egész pontosan tudjuk. 1836. augusztus 8-án ültették őket, amikor gróf Eszterházy Károly főispáni beiktatására került sor. Egyes források azt írják, hogy ekkor avatták a megyeházát is, de az már három évvel korábban kész volt.  A gróf  a saját birtokának számító, a mai napig híres szentgáli tiszafásból hozatta a három, a feljegyzések szerint már erőteljes állapotban lévő tövet. Érdemes összehasonlítani, hogy  2009-es felvételemen még mennyivel dúsabb volt az alja a fáknak, és egyáltalán nem lehetett a törzseket látni, azóta nyilván lecsupaszították kissé.

Most elhatároztam, hogy megmérem a kerületüket. A balszélsőt kapásból kizártam, mert alacsonyan három ágra szakad, bár tiszafákkal engedékenyebbnek kell lenni.A középső alul 220cm volt, ha jól emlékszem Felfelé kiszélesedik, 130 cm-nél 232 cm-et mértem. Ezzel nem éri el a lista legutolsó helyén lévő gemencinek a kerületét.  A jobb szélén lévőnek a kerületét pedig szinte lehetetlen pontosan megmérni a sok sarj miatt. Egy egész lyukasórám ráment, amíg a centit fűzőgettem az ágak alá, több-kevesebb sikerrel. Végül inkább csakolyan irányított becsléssel megadtam neki 230 cm-et. 

A gleditsia is listára került az idei évben. Augusz báró palotájának egykori parkjában, kb. 50 m-re gimnáziumunk sarkától áll ez a visszavágott, de még így is impozáns példány, de csak 280 cm körüli. 
Ez egy 295 cm-es ostorfa az egykori Augusz-parkból

Ez pedig gimnáziumunkkal szemben, csonka 315 cm-es ostorfa