2014. szeptember 26., péntek

Vas Gereben fájának története

A napokban a helyi sajtó és több országos erdészeti szaklap is beszámolt arról, hogy elpusztult Vas Gereben fája Tamásiban. A tamási tölgyekről korábban már K.Németh Andrástól kaptam tudósításokat és képeket. Most a napokban a tamási gimnázium egykori legendás fizikatanárától, a város díszpolgárától, Kaszás Dezsőtől kaptam levelet. Ezekből az anyagokból állítottam össze a Vas Gereben fa történetét.

A fákról elsőként olvassuk el Földváry Miksa túlzásoktól sem mentes  tudósítását, ami az Erdészeti lapokban jelent meg 1932-ben.
Évezredes tölgyek Tolnában

Eszterházy Miklós herceg Tolnatamási határában fekvő miklósvári vadaskertjében több száz hatalmas tölgyfa állott az erdőben elszórva, melynek korát az erdészek 500-1000 évre becsülték.
Amint a vágásra megérett erdőt, az üzemterv szerint évről évre letarolták ezek a gyönyörű példányok is áldozatul estek és mérhetetlen sajnálatára minden természetbarátnak, néhány óra alatt ledőlt egy-egy ezer év alatt fejlődött óriás.
A tamási közönség pár év előtt a herceg engedelmével emléktáblát tett a legszebb tölgyre és azon kegyeletes sorokkal emlékezett meg Vas Gerebenről, aki műveiben megörökítette a tamási erdőt.
Ezt a fát a földművelésügyi miniszter az emlékfák országos törzskönyvébe is felvette és hogy egyedül ne maradjon az uradalom megkegyelmezett a körülötte álló tíz legszebb fának. A többi erdőt továbbra is várta végzete. A vén és odvas fa pusztulása által ezernyi hasznos madárcsalád vált hajléktalanná, ezek számára az Ornitológiai Központ mesterséges fészekodú telepet létesített és a Természeti Értékeket Fenntartó Országos Bizottság útján kérte a herceget, kímélné meg az időközben már ötven holdra leolvadt erdőt, ámde hiába.
Az idén azonban a herceg nagybátyja Eszterházy Antal herceg nejével lent járt vadászni és a hercegasszony szíve megesett a halálra ítélt óriásokon. Kieszközölte, hogy az általa megjelölt 45 legszebb tölgyfát meghagyják. Minthogy az ezeréves fák nagy területen állnak elszórva a többi erdő levágása által szépségük még jobban érvényesül.

Kaszás Dezső így ír visszaemlékezésében:
Gyerekkoromban a Vadaskertben volt egy hangulatos kaszáló, ahova a családok főként ünnepnap rendszeresen kirándultak, miként Színyei Merse Majálisán is látható. A teret övezték hatalmas tölgyek, melyeket a köztudat négyszáz éveseknek ismert. Egyikük a Csoda-fa, törzse földbe gyökerezve 4-5 métert vízszintesen feküdt, majd függőlegesen emelkedett a magasba. Madarak és fák napján egész osztályok lovagoltak rajta. Vas Gereben sokat pihent e fák alatt, a hálás utókor a legnagyobbat Vas Gereben fának nevezte, emléktáblával jelölte. Rajta a Nagy Idők, nagy Emberek Tamási Erdő fejezetéből vett idézet.

EZ ORSZÁGNAK MINDENE VAN,
 HANEM RÁ KELL TALÁLNI,
 MERT NINCSEN EGY-EGY ÁRVA KÖNYV,
 MELY E TÜNDÉRKERTET KITÁRNÁ  ELŐTTÜNK!”

Mikor a legnagyobb tölgy elpusztult a tábla átkerült a méretben következőkre. Először a Csodafán volt a Tábla, majd az első képen látható fára  került, a fotó 1909-ből való illusztris látogatókkal. A  pontosan 80 éve készült második képen ugyanaz a Vas Gereben fa. A „pontosan” könnyen ellenőrizhető, mert az apja nyakában ülő kölyök én vagyok.
1950-es években barbár módon beépítették a pihenő rétet, a Műszaki Erdészet  telephelye lett.
Az öreg tölgyeket kivágták, egy a legfiatalabb maradt a drótkerítésen kívül. Majd néhány erdőmérnöknek  felébredt a lelkiismerete és e fát alacsony fakerítéssel védték és egy kopjafa emlékeztetett a Vas Gereben fára.
Úgy tudom az erdőgazdaság korongokat fűrészeltet a törzsből melyet a fa helyén felállítanak, így az évgyűrűkből következtethetünk életkorára.

A kidőlt fa (Kaszás Dezső felvétele)

Az eredeti Vas Gereben-fa  1909-ben (Kaszás Dezső révén)

Az eredeti Vas Gereben-fa 1934-ben.  Kaszás Dezső családi fényképgyüjteményéből

Egy régi képeslap a miklósvári tölgyfásról (K.Németh András révén)

Az eredeti Vas Gereben fa  népes társasággal, oldalában az emléktáblával (Kaszás Dezső révén)

Szerencsére a sűrű lombok és a Műszaki Erdészet lepusztult épületei közt még egy-két tölgy megmaradt az egykori több százból.