2013. február 17., vasárnap

A Dunaszentgyörgyi-láperdő és rekorder fűzfája

Ebbe a távolról oly jelentéktelen erdősávba invitált ma minket Tolna megye két híres természetfotósa, dr. Kalotás Zsolt és  Vincze Bálint. Ők már hosszabb ideje foglalkoznak a Dunaszentgyörgyi-láperdő értékeinek kutatásaival, aminek egy része nemrégiben természetvédelmi terület is lett. Én eddig kétszer jártam az erdőben igen rövid ideig, de nem ezeken a részeken. Egyszer 2010. májusában, korábban 2010. áprilisában.

A területre belépve megváltozik az ember véleménye a vidékről.

Igazi ősfüzes, nyarakkal

Háborítatlan terület

Bálint vezet minket, az egykori Duna mederben.


A fűz megtalálói, balról Vincze Bálint, jobbról dr. Kalotás Zsolt. Kerülete 1060cm. Nemcsak toronymagasan a legszélesebb fűz, hanem az abszolút listán is csak a révfalui nyár előzi meg néhány centiméterrel.

György beüti a koordinátáit. Három széles törzs, kár hogy az egyik már letört.


Közel az atomerőmű
Gomba

Utunkat egy Csámpához közeli erdőrészben folytattuk, ahol egy Tolna megyei viszonylatban rendkívüli szép égeresbe mentünk be.

Ennek az égeresnek a közepén áll egy szép fűz, ami szintén felért a lista aljára

A tavaszosodás jelei

Kidőlt fűz az égeresben
Visszatérve Szekszárd felé György hitelesítette a tolnai nagy eperfát is