2011. április 2., szombat

A Nagy-Rezétben

A Kerülő-Duna partján a pörbölyi indulást követően.A sűrűben kivehető a 6m
feletti kettős törzsű tölgy is. A Kerülő-Duna által közbezárt részt nevezik
a Nagy-Rezétnek.A Nagy-Rezét már Böhm térképén szerepel "Kákon Rezét
 erdeje" néven.Maga a rezét szó újkori rác elnevezésnek tűnik, mint oly
sok Gemenc-környékiföldrajzi név, és valószínűleg az irtást jelent, esetleg
átvágást, fokot.


Szarvasok gázolnak át egy vizenyős réten a hajnali párában.
A Nagy-Rezét egy nyári gáttal körbevett  mély fekvésű erdőrész,
ahol sok terület maradt vizenyős a tavalyi év hatására

Vízben áll a korábbról már ismert listás fűz is a Nagy-Rezéti erdészház mellett.

A Pósfai-féle listán szerepel, én most kerestem fel először
ezt a nyárfát az erdészház közeli sűrű erdőben.

A vasút mellett álló nyár tovább gyarapodott. (730 cm)

A Kerülő-Duna ma már nem élővíz. Északi, a Rezéti-Dunából kiágazó vége
mára már eliszapolódott. Történetéről itt írtam. A képen 2km-re a Rezéti-
Dunától még széles a medre

A Kerülő-fok közelében méretes nyárfára akadtam.
Kerülete 628 cm.

A Rezéti-fok. Már Böhm térképén is szerepel a fok elődje, amelyik a Nagy-
Rezéti részt kötötte össze a Kerülő-Dunával. Ma a Nagy-Gyékényes fölös
vize folyik ezen keresztül a Kerülő-Dunába

A Rezéti-Dunát ezúttal sem tudtam kihagyni.

A Nagy-Gyékényes partján a mocsárban egy hatalmas fűz mutatkozott

Közelebbről derült csak ki, hogy már keresztülfolyik rajta a víz

Egykor hatalmas törzse két különálló darabban 830 cm-et adott ki.
Mérés közben mindkét csizmaszárba befolyt a víz. A Nagy-Gyékényes
partján több nagy fűz is áll még, de ezek megközelíthetetlenek most.

A Nagy-Gyékényes egy elvileg ideiglenesen vízzel borított rét, de ahogy
elnéztem a vidéket, most még jó ideig tó lesz itt a rét helyett.