2011. február 19., szombat

A Gemenc története II.(Középkor)

Középkor

Bátaszék. A képen látható neogótikus templom mellett feküdt a
középkori cikádori ciszterci apátság, ami a középkori Sárköz
életében fontos szerepet  játszott.

A népvándorlások kora

A Római Birodalom bukását követő népvándorlás kori leletek száma jelentősen kevesebb, mint az ős- és ókori leletek száma. Őcsény példáján érzékeltessük az arányokat Ódor János adatai alapján: Az őskori, kelta időkig tartó csaknem száz évszázadból 31 lelőhely ismert a falu határából, a rómaiak négy évszázadából nyolc, míg a népvándorlás korának 6 évszázadából mindössze három, egy hun és két avar lelőhely. Ugyanakkor ismert, hogy a Sárköz peremén igen jelentős központjaik voltak az avaroknak, egy fazekas- és kohászati központot is sikerült feltárni. A nemzeti park északnyugati sarkát átmetsző M6-os építésekor is egy nagy avar kori település és temető nyomát tárták fel az autópálya Sió-hídjának közelében, nem messze Taplóstól. A Wosinsky Mór Múzeum régészei 2006-2007-ben a Sió partján egy 2500 síros, hét generációt befogadó avar temető 1650 sírját tárták fel Ódor János vezetésével.Mellette a település nyomait is megtalálták. Ez volt az eddig feltárt második legnagyobb avar kori temető a Kárpát-medencében. A leletek a sírokban talált déltengeri kagylófüzérekkel, nyakláncokkal, karperecekkel és igen szépen megmunkált kőszerszámokkal keltették fel a szakma figyelmét. A leletek közül mégis legfigyelemreméltóbb egy itáliai eredetű, antik stílusú, 6.századi, fémmel megerősített és díszített szék volt. Valószínűleg ez a temető germán, vagy longobárd korszakából származott.
Avar sírok gödrei a a Sió mentén
A Gemenc földrajzi neveinek eredete


A sárközi kora középkori állapotokra a földrajzi nevek is utalnak. Az nem meglepő, hogy a Sárköz területén feljegyzett földrajzi elnevezések csaknem fele különféle vizekkel, vízjárásokkal kapcsolatos. Mint Vadas Ferenc megállapította, ez az arány jóval nagyobb, mint más vidékeken.A névanyagban megtalálhatók az ősi szláv elnevezések is (pl. Pilis) , de ennél jóval jelentősebb a török eredetű, valószínűleg besenyő közvetítéssel idekerülő névanyag. (Bata, Báta, Bogra, Baj, Baja, Sár stb.) Sok elnevezés közvetlenül meg is nevezi a besenyőket. (Besnyő, Besenyő, Besnyőhát) Mindezek alapján Győrffy György már az 1940-es években felvetette, hogy a kora Árpád korban a Sárköz a betelepülő besenyők szállásterületének központja lett. Ezt a felfogást azonban árnyalja az, hogy igen sok a korai magyar névanyag is. (Nyék, Ete, Gyűr, Ebes, Ózsák stb.) A honfoglalás korában a területet-vagy egy részét- a Megyer törzs szállta meg, innen ered a vidék magyar helyneveinek ez a korai rétege. Feltűnően sok viszont az újkori szláv név. Ilyen maga a Gemenc szó is, ami szérűt jelent, és Mikoviny Sámuel, neves térképésznél tűnik fele először 1740-ben.
A Gemenci-sziget Mikoviny Sámuel 1740-es térképén.
Tudomásunk szerint ez a Gemenc szó legkorábbi előfordulása
Több más szláv eredetű földrajzi név (Grébec, Cserta, Sugovica, Veránka stb.)is arra utal, hogy a Gemenc környékén jelentős délszláv (rác) lakossággal kell számolnunk a kora újkorban. Ezt megerősítik a 18.század elejéről származó összeírások is. Történeti forrásból tudjuk, hogy a hódoltság alatt fogyatkozó magyar lakosság helyére a Balkánról jelentős rác népesség szivárgott fel. Ezek névanyaga kimutatható a Szekszárdi-dombságban (Grábóc, Bartina, Gurovica, Parászta, Dolina, Martinica stb.)is. A felszabadító háborúk végeztével a Duna mentén újabb nagyobb délszláv betelepülési hullám érte el a vidéket. A névanyag alapján közvetlenül a Duna mentén számolhatunk a rácok jelenlétével. Például a Duna mentén fekvő, ma Baja részét képező Kákony lakosainak kétharmada volt rác. Tudjuk, hogy még a 18.század végén is a halkereskedelem jelentős részben rácok kezén volt, bár ekkor már vezető szerepe a Tolna városában működő németeknek van. Ugyanakkor a Sárközben a 18.században szín magyar lakosságot találunk, csak a vidék peremén éltek jelentős rác közösségek (Baja, Bátaszék, Szekcső), németekkel vegyesen.


Érdemes végezetül azt is megemlíteni, hogy az első írásos emlék Sárköz névéről egy 1459-ből származó oklevél, melyben Sárkez-ként említik a tájegységet. 
 
A cikádor ciszterci apátság templomának alapfalai a neogótikus
bátaszéki templom mellett
A Gemenc a középkorban
 
A kora Árpád korban a kalocsai érsekség létrejötte, majd a szekszárdi és bátai bencés, végül a cikádori (ma Bátaszék) ciszterci apátság alapítása jelezte a vidék fontos szerepét. A bencések letelepítése mögött sokan a besenyők megtérítésének szándékát sejtik. Ennek meg is lett az eredménye, Győrffy szerint a XII. század végére a besenyők elmagyarosodottak. Más vélemény szerint az állattenyésztő besenyők és a földművelő magyarok közt az életmódbeli különbség még évszázadokig fennmaradt. A ciszterciek fő tevékenysége pedig a mocsaras terület mezőgazdasági művelésbe fogása volt. Tudjuk, hogy mindkét Sárközben a középkor során jelentős természetátalakító és vízrendezési munkálatok is folytak a fokgazdálkodás, a lecsapolások, a vízi közlekedés, valamint a malmok üzemeltetéséhez kapcsolódóan. Ezek a munkák mai szemmel nézve is nagyszabásúak voltak, és olyan hajózható Duna ágak kialakítását, szabályzását jelentették, mit pl. a Kalocsa melletti Vajas-Duna. A ciszterciek a cikádori apátságuk környékén építettek ki csatornarendszert. Andrásfalvy szerint a korábban Pősze néven ismert folyót ásatták meg a vidék kiszárítására. A Pősze Bátánál érte el a Sárvízt, ma a Szekszárd-Bátai főcsatorna van a helyén. Északi részét ma is Bátának nevezik.
A Pősze az 1850 körül készült kataszteri térképen
A Sárköz legkorábbi ábrázolása Lázár deák térképén, 1528-ból.
A térképen felismerhető Sárvíz, ami Zegzarad (Szekszárd)
és  Zeek (Bátaszék) érintésével Batha (Báta) mellett éri el
Dunát. A Duna Tolna alatt két ágra szakad, és a főág jóval
keletebbre folyik a mai helyzeténél. Vélhetően ez a
később Kis-Dunának, vagy Lankóci-Kis-Dunának nevezett ág.
Középkori jelentőségét mutatja, hogy ez volt Bodrog és Tolna
vármegye határfolyója..Baytz (Baja) egy mellékág mellett fekszik.
Ez volt feltehetően a  Vajas.
A térképet a ma megszokott északi-déli irányba forgattam.
(A térkép forrása: wikipedia.hu)




A jelentős fakitermelésről is vannak adataink: 1401-ből tudjuk, hogy egy hatalmaskodás során hajóépítésre szánt faanyagot vettek el Töttös László laki erdejéből. (Lak a mai Sárpilis határában, a török alatt elpusztult település volt.) A középkorból más szorványos említéseket is ismerünk: 1402-ből tudjuk, hogy hatalmas árvíz volt. Bátmonostori Theöteös László 1406-ban tiltakozik Pál bátai apát vadászata és madarászata miatt. 1411-ből ismerünk egy Bátmonostor és Szeremle községek közötti határleírást, ami sok mindenben a maira emlékeztet: “…nagy és hatalmas nyárfák között…cserjék és fűzfák sűrűsége közt…mocsarakon és nádasokon áthaladva…kiszáradt vízmeder vagy vízfolyás…”

A középkorban ezen a virágzó vidéken sokkal több település volt, mint ma. Csak a Tolnai Sárközből több mint harminc települést ismerünk a mai öttel szemben, igaz ezek a Sárköz középkori „fővárosa,” Ete kivételével apró falvak voltak. (Etéről lásd itt.) (Mátrai Ildikó a következőket említi:Ete, Fejérvíz, Csatár, Ebes, Almás, Nyírszó, Luk, Kürt,Lajvér, Lángfő, Kesztölc, Nána, Újfalu, Kövesd, Farkasd, Malonta, Bogra, Gyürke, Nyámád, Ozsák, Porboly, Ság, Asszonyfalva, Báta, Öcsény, Nyék, Decs, Pilis, Bátaszék, Palánka, Szeremle, Bál, Péterháza, Somfova.) Pataki József becslései szerint a Tolnai Sárköz lakossága 6000 fő körül mozgott a középkor végén, amihez érdemes azt hozzátenni, hogy ma is csak megközelíti a 10 ezer főt. A Sárközben két kisebb vár is volt, az egyik Ete mezővárosa mellett, a másik Györke, vagy más néven Oltovány.

Ete mellett a Sárköz másik jelentős, Etét is felülmúló települése Báta volt. Báta volt a környék legfontosabb kikötője és réve a középkor során, majd csak a középkor legvégén múlja fölül a várost Tolna. Báta szerepében nagy jelentősége volt annak, hogy nem csak a Duna, hanem a Sárvíz mentén is feküdt. A Sárvíz a középkorban hajózható folyó volt, Bátán a dunai rév egyes áruit a Sárvizen hajóztatták tovább egészen Fehérvárig. Itt haladt az Erdély felől érkező sószállító útvonal is. Ete, Szék, Szekszárd is a Sárvíz mentén feküdt, nyugodtan kijelenthetjük tehát, hogy a Sárvíz volt a vidék ütőere.
A mai Gemenci-erdő területén falu kevés volt, talán csak négy: Bál, Péterháza, Asszonyfalva és Somfova. Bál helyét a Báli-sík közelébe kereshetjük, a Péterházai-erdő név is a 18.század végéig fennmaradt, ma a szűkebb értelemben vett Gemenc északi részén kereshetjük, Keselyűs határában. A Pesty Frigyes-féle összeírásig visszanyúló, és a helytörténeti irodalomban makacsul visszatérő elképzelés szerint Szomfova neve Asszonyfalvából ered, és a két település azonos. Mit utaltunk már rá, Mátrai Ildikó tanulmánya szerint mindkét település létezett, Asszonyfalva északabbra feküdt, mint Somfova. Ugyanakkor K.Németh András a Pesty-féle variációt vette át doktori értekezésében. Szerény véleményem inkább Mátrai Ildikónak lehet igaza, az Asszonyfalva nevéből a Szomfova eredeztetése ugyanis problémásnak tűnik.
Somfova a középkorban templomos hely volt. Hódi István, egykori erdész szerint a ma álló Szomfovai erdészházak a középkori falu helyére épültek, ott az építkezések során számos kőtörmelék, csontmaradvány került elő. Ezt megerősíti, hogy az első katonai felmérés és Schnemann 1818-as térképe is Szomfován romot tüntet fel. K.Németh András idézett doktori értekezésében további adatokat is közöl Szomfováról.

Schnemann 1818-as megyetérképe. Középpontjában Szomfova
romjainak jelölésével. Az általa Visszafolyó Dunának nevezett
Kis-Duna partján északabbra Ózsák romjait is feltünteti, északon
szerepel még  a középkorból ismert Péterháza is.