2010. május 10., hétfő

Hétévge Karapancsán: Az erdőkben

A szombati -sajnos esősre forduló- napunkat szántuk a karapancsai erdők feltérképezésére. Délelőtt a Duna-töltésen eltekertünk Újmohács irányába. A gemenci töltés analógiájára úgy gondoltam, innen megpillanthatunk néhány nagy fát.Sajnos a növényzet már teljesen besűrűsödött, takarva az erdők átláthatóságát. Néhány ígéretesebb helyen a töltést elhagytuk egy-egy holtág felé, de listás fűzre, nyárra nem akadtunk. Hazafelé alaposan eláztunk. Délután az eső pillanatnyi szünetét kihasználva egy rövid gyalogos sétát tettünk a Karapancsa környéki erdőkben is, eredménytelenül. A György által már megmért tölgy bizonyult csak listásnak.

Panoráma kép a Duna partról. Szemben a bédai erdő.

A túránk legszebb része a Homorúd melletti Mocskos-Duna meglátogatása volt.

Panoráma kép a Mocskos-Dunáról

Mohács

Egy szép szil mögött áll a környék egyetlen listára felkerült tölgye. Mint annyi fát itt a környéken, ezt is befutja a borostyán.

Talán ez is listás volt.

A sok kőris miatt szép sudár benyomásúak a karapancsai erdők