2010. január 4., hétfő

A Bóni-fok környe

A téli szünetben két utat is tettem a gemenci Duna-parton lévő Bóni-fok környékén. Első alkalommal feleségemmel eltekertünk a a bogyiszlói Duna-part közelében lévő Kenderáztató-tóig. A hangulatos kis tavat nyáron valószínűleg fürdőtóként is használják, legalábbis erre lehet következtetni az iszonyatos mennyiségű szemétből.

Ez az utunk nem hozott semmi fás élményt, de azért szép volt. Hazafelé tekerve viszont feltűnt a Bóni-fok környékének tölgyese, ahova az újév első napjaiban
ki is tekertem.
A Bóni-fok felé a nyárfáiról híres keselyüsi úton kell haladni. Pósfai Györggyel 2009 októberének végén már végigmértük az itteni fákat.
Most a bozótos átláthatóbb volt, mint akkor. Készítettem is egy képet Tolna megye legnagyobb fájáról, a 897 cm-es nyárfáról.


Pár száz méterrel arrébb egy eddig nem mért méretes fűzre lettem figyelmes. Úgy terveztem, hogy hazafelé majd megállok ennél, de mint később látni fogjuk, ebből nem lett semmi.

A Bóni-fok környéki rendkívül sűrű bozótosként ható fiatal erdőben jó néhány hagyásfa található. Mind kocsányos tölgy. A legnagyobb, 462 cm-es kerületű közvetlenül a Bóni-foki üdülőtelep házaihoz vezető út mentén áll.

Ez erdő mélyén több társa is akad. Van amelyik már nem él, de a többség még életerősnek tűnik.

Az erdő hosszan nyúlik el a Sió mentén. A Sió partján természetesen már a füzek és a nyárfák domináltak. A Sió ezen a szakaszon mesterséges csatorna jellegét mutatja. Ez nem is meglepő, mert ez a szakasz készült el utoljára, az 1920-as években. Így persze igazán nagy fákat nem is remélhetünk a partján.

A Sió-zsilip felé haladva egy tarvágás helyén felcseperedő bozótosban újabb karcsú, magasra törő, ígéretes hagyásfákra lettem figyelmes. Ezek is azonban csak 4m körüliek, vagy alattiak voltak.

Hazafelé hajtva a keselyesű út fasora újra megállásra késztetett. A Keselyüshöz közeli végen olyan nyárfák tűntek fel, amelyeket eddig a sűrű bozótos takart el. Ezen a szakaszon a töltés már kb. 5 m magasan fut, nem csoda, ha szinte elvesznek ezek a nyárfák a sűrű növényzettel határolt árok mélyén.

Két újabb listás nyárral gazdagodott itt a keselyüsi út. A 660 cm-es odvast (46 19'45"; 18 50' 40") sikerült egy tuskóra helyezett fényképezőgéppel magammal együtt lefényképeznem, így méretei is érzékelhetők valamennyire.
A még ennél is nagyobb, kettős törzsű 689 cm-es nyárnál (46 19' 48"; 18 50'23")kénytelen voltam beérni egy egyszerű fényképpel.
A mérés nehézségei az ezen a területen szokásosak voltak. Mindenesetre ezzel az újabb kettővel a keselyüsi út listás nyárfáinak a száma tízre emelkedett.Eddig. Közben kezdett beesteledni, a korábban kiszemelt fűz megmérésére már nem is maradt idő.